A Nógrád Vármegyei Kormányhivatal vármegyei tisztifőorvos tájékoztatója.
A fertőző megbetegedések megelőzéséhez a lakosság helyes magatartása nagymértékben hozzájárulhat. Ennek érdekében ezúton szeretnénk felhívni az ár- és belvíz által sújtott települések lakosságának figyelmét az alábbiak betartásának kiemelt fontosságára, saját maguk és a környezetükben élők egészségének megőrzése, a veszélyek csökkentése céljából.
1.) A védekezésben részt nem vevő lakosságnak lehetőleg kerülni kell a szennyezettnek és feltételezetten fertőzőnek minősíthető árvízzel-belvízzel való érintkezést.
2.) Szennyezett víz szájba, szembe, testfelületre jutását lehetőség szerint el kell kerülni.
3.) Árvíz-belvíz által elöntött vagy szennyezett ásott kutak vizét tilos ivóvízként használni, mindaddig, amíg az ár levonulása után hatékony fertőtlenítésük meg nem történik, az egészségügyi hatóság előírásai szerint.
4.) Az ár és belvízzel sújtott településeken, a vezetékes ivóvíz használható, hacsak az egészségügyi hatóság ettől eltérően nem rendelkezik. Ez utóbbi esetben az egészségügyi hatóság tájékoztatását kell figyelembe venni az ivóvíz felhasználása során.
5.) Vízvezetékeken bekövetkező csőtörést, vízkimaradást azonnal jelentsék a vízmű üzemeltetőnek és az illetékes járási népegészségügyi intézetnek, és további intézkedésig csak forralt vizet szabad használni.
6.) Az ár- és belvíz elleni védekezéssel foglalkozóknak, vagy egyéb módon a szennyezett vízzel, tárgyakkal, anyagokkal kapcsolatba kerülőknek (pl. lakótér takarítás stb.) munkavégzés után, illetve étkezések előtt fertőtlenítőszeres kézmosást kell végezniük.
Feltétlenül mossunk kezet
- amikor hazaérünk,
- WC használat előtt és után,
- minden esetben, ha élelmiszerrel kezdünk foglalkozni.
7.) A vízzáró csomagolású élelmiszerek (fémdoboz, konzerv, üveg, műanyag palack stb.) a külső felszín fertőtlenítése után fogyaszthatóak. Tárolt élelmiszereknél javasolt figyelembe venni, hogy ne szennyeződhessenek csepegő-fröccsenő vízzel, és védve legyenek rovaroktól, állatoktól (pl. egerek stb.) Az élelmiszertároló helyek fertőtlenítése javasolt.
8.) Különös gondot kell fordítani a gyermekek, betegek, idősek megfelelő, kielégítő étkeztetésére és biztonságos élelmiszer ellátására.
9.) Szennyezett ruhaneműk és textíliák fertőtlenítőszeres mosás, vasalás után vehetők használatba.
10.) Elöntött házak lakóterei, alagsori helyiségek, pincék, az ár levonulása után elvégzett takarítás és fertőtlenítés után vehetők újra használatba.
11.) A háztartási hulladékot ár- és belvízmentes szemétlerakó helyre kell szállítani.
12.) Elhullott állatokról az Állategészségügyi szerveket tájékoztatni kell. Az elhullott állatokat az ár- és belvízmentes területen elhelyezett, e célra kijelölt helyekre kell szállítani, és ott, az előírások szerint megsemmisíteni.
13.) Kérjük a lakosságot, hogy lázas vagy hasmenéses megbetegedés esetén azonnal jelentkezzenek a háziorvosnál.
14.) A személyi higiénés előírások fokozott betartására kell törekedni mindenkinek, aki az ár- és belvízzel sújtott területeken él, vagy a védekezésben vesz részt.
Bővebb tájékoztató az ár- és belvízzel összefüggő egészségügyi veszélyeztetettség csökkentésével kapcsolatban a mellékelt dokumentumban található.